Az idős kornak – kezdtem Gecsényi Lajos kollégánkkal, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatójával új diskurzusomat – ugyan számtalan kellemetlen vonása van, de akad egy nagy értéke is. Annak a megélése, ismerete, hogy nekünk ideológiai maszlagokkal már nem kell viaskodnunk. Hiszen a számos rendszerváltás nyomán megéltük számos dolog egekbe menesztése után ugyanannak a sárba tiprását is. Mégsem lettünk kiégett, cinikus nihilisták, mert vannak rendszerek feletti értékek, értékeink. Válaszában – ugyancsak érdemes meghallgatni – élete példájával támasztotta ezt a fontos igazságot alá.

Aztán a manapság a szakma berkeiben is sokat emlegetett emlékezetpolitikát tangáló kérdésemre nem habozott igen kemény feleletet adni. Magam Clio és a görény – jobbik esetben a héja – nászával szoktam példálózni, ő pedig azt mondta, hogy a szakma sírásója az emlékezetpolitika. Ha csupán erről beszélt volna, már akkor is sorozatunkat érdemben gazdagítja, s azzal szakmánk nem éppen ragyogó közállapotait javítja. 

Most is kérem a kommentek mellőzését, s legalábbi annyira az elhangzottakon való eltöprengést, a mindig lehetséges továbbgondolást. Ha meglesz – minden bizonnyal meglesz –, akkor ismét megérte.