Tisztelt volt teázó társaim, erdőkben velem volt bakancsolók, a vászolyi tuszkulánumban megfordultak, közelebbi, távolabbi és tiszteletbeli kolleginák, kollégák,

mivel a nyáron betöltöttem 80. esztendőmet – júniusban lezártam azt a diskurzus-sorozatot, amely  az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéke  keretében 2011 őszétől 2019 nyaráig 54, majd az Akadémiai Klub Egyesületben 2019 őszétől ez év júniusáig 39 vitát eredményezett.

Többen óvtak a befejezéstől, magam azonban azt tartom, hogy mindennek egyszer életünkben vége lesz, illetve véget kell vetnünk. Ám hajlamom az aktivitásra megvan.

Ezért a manapság sokak által kedvelt podcast műfajához nyúltam.

Csak ülök és kérdezek

Tíz kérdés, tíz magvas felelet

Ez a cím, ez a tartalom

Első beszélgető partnernek Jeszenszky Géza barátomat választottam

A kérdésekhez Géza képeket választott, azokat tömör aláírással látta el.

Link a bejegyzés végén található.

Tartalmas szórakozást kívánok.

Magam azt kérem, hogy értelmes barátaink között terjesszétek.

Olyanoknak, akik éhesek az értelmes szóra. Akik tudják, hogy kiművelt emberfők, s együttgondolkodás nélkül nincs jövőre nyitott nemzet.

Nem a számosság, hanem a minőség a célom.

Annak a megértetése, hogy a nemzet, bár természetesen objektiváció, ám közben jelentős mértékben elképzelt közösség. Akik tudják, hogy a nemzet történeti kategória. Következőleg a mi nemzetünk is.

Akik megértik, hogy a nacionalizmus az maga a polgári nemzeteszme. Következőleg nem gyalázzák a nacionalistát. Akik tudják, hogy amikor a nacionalista bírálóan kerül szóba, valójában már a sovinisztáról van szó. Vagy, ha mégis a nacionalistáról, akkor „csupán” arról van szó, hogy a meglehetősen szerencsétlen hazai polgári fejlődésből következően nálunk nem csupán a múltban volt túlsúlyban a nemesi, romantikus nemzetfelfogás, hanem az ellen

ma is kell küzdenünk.

Küzdjünk ellene.

Azokra van szükségünk, akik tudják, hogy a történelmet a dialektika mozgatta és mozgatja. Tudták ezt már az ókori görög bölcsek, tudta Hegel és tudta természetesen Marx.

Tehát a nemzeti és a szupranacionális ölelkezik.

És mivel a nemzet elképzelt közösség, ezért természetesen igenis létezett – amíg hatalom volt mögötte – a szocialista nemzeteszme is. A szocialista – mondjuk Molnár Erik – azért küzdött a nacionalista ellen, mert helyére a szocialista nemzeteszmét akarta tartósan állítani.

Nem sikerült. Ám a kudarc sem marhatja le tartósan az égről a tényt, hogy azt egy egész rendszer akarta.

Ma megint a polgári nemzeté a tér.  Ám messze nem mindegy, hogy az milyen. Nyitott-e valóban a világra, vagy inkább a politikusi beszédekre hallgat, amelyek többnyire a szellemi tatárjárás kategóriájába valók.

Kerüljük az emlékezetpolitika terepét. Az a politikusé. Az a görény (jobb esetben a héja-) násza. A mi terepünk a történetpolitika. Annak jegyében is történtek, történnek gyatraságok. Ám, ha a szakma szabályait tisztelve nézünk a múltba, akkor jó úton járunk.

Járjunk jó úton.

Nem a hozzászólás, azok számossága a lényeg. Ha lesz hozzászóló – nem feltétlen kell, hogy legyen, az eltöprengés, az elmélyülés a lényeg –, az jól gondolja át mondandóját. Ne siessen. Lesz ideje bőven.

Következő alkalommal december 10-én jelentkezem

Baráti üdvözlettel

Pritz Pál